A GT Karrier egy a Gran Turismo 6 -ra épülő versenysorozat,
melyben a versenyzők különböző stílusú és tulajdonságú autókkal küzdenek meg egymással. A sorozat célja, hogy a Gran Turismo játékosok (legyen valaki akár kezdő, haladó vagy profi szinten,) szervezett körülmények között, folyamatosan publikált versenysorozatban vegyenek részt.
A Karrier lényege pedig az, hogy az elért eredményeknek megfelelően kiosztott TP pontok hozzáadásával egy igazán jó versenyató álljon össze, majd azzal a legtöbb pontot gyűjteni a szezon végéig. Aki a legtöbb pontot gyűjti, az lesz a GTKarrier bajnoka. A végeredmény mindig egy teljes évre vonatkozóan az Őszi szezon után kerül kihírdetésre.
Tavaszi szezon mely kezdődik január elején és május végével zárul
Őszi szezon, amely szeptemberben kezdődik de már új választott autókkal és december közepén az ünnepek előtt zárul.
A nyitó, 2015. januárban indult tavaszi szezonban elsőként az utcai autók mérkőztek meg egymással. Ebben a szezonban alakítottuk ki azt a rendszert ami mára már gördülékennyé és mindenki részére korrekté teszi a lebonyolítást.
Az őszi szezonban már erősebb autók koptatták az aszfaltot. A választható autók lista szezononként cserélődik, a versenyek pedig havonta két alkalommal kerülnek megrendezésre.
Versenynap
A jelentkezők által megszavazott versenynap a hétfői nap. Ennek megfelelően a GT Karrier sorozat hivatalos versenynapja a: hétfő. Szobanyitás 19.00 óra, majd a bemelegítés után a versenyek kezdési időpontja 19.45.
A sorozatban, melynek során cél a Verseny Pontok gyűjtése egy másfajta pontgyűjtés is zajlik mégpedig a TP pontoké.
Ezen TP pontok segítségével növelhetjük autónk teljesítményét versenyről-versenyre, ezzel is biztosítva a szükséges előnyt ahhoz, hogy a sorozat végén mi legyünk a GT Karrier bajnokai.
Karrierünk tehát a saját kezünkben van, az hogy a teljesített verseny után megszerzett TP pontokból mit szerelünk be a kiválasztott autóba, vagy milyen aerodinamikai elemekkel vértezzük fel azt, csak és kizárólag rajtunk és a megszerzett TP pontjainkon múlik.
Segédek használata
A sorozaban az ABS és a TC segéd használata engedélyezett. További segédek használata a real érzet megőrzése érdekében nem lehetséges.
A versenyesorozatra külön nevezés nincs. Bármelyik futamra lehet érkezni, a sorozatban a folyamatos részvétel sem előírás.
Tulajdonképpen a nevezéseket a kvalifikációs szobákban történő megjelenés adja. Amennyiben nincs kvalis idő azaz valaki nem tudott nevezési időt futni, de a versenyen részt venne, akkor részvételi szándékát a fórumon kell jeleznie. Ekkor idő nélkül mindig a lista végére kerülve tud résztvenni a versenyen.
A kvalifikációs szobákban az előkvalifikáció történik.
Ezeket a szobákat minden futamra elkészíti az aktuális felelős (jelen esetben Boskov versenyzőtárs) és itt kell a következő futam kezdetéig megfutni a kvalifikációs időket. Ezekkel az időkkel neveznek a pilóták a következő futamra, azaz ezzel alakul ki a versenyszobák beosztása.
A kvalifikációs szobák a közösségi térben vannak, Boskov versenyzőtársat (illetve az aktuális kvaliszoba felelőst) kell felvenni barátlistára és rajta, az ő nevén keresztül érhetők el ezek a szobák.
A kvalifikációs idő az aktuális verseny előtti hét CSÜTÖRTÖK ÉJFÉLIG futható meg. Minden pilóta háromszor próbálkozhat, a legjobb idő kerül rögzítésre. Verseny előtti CSÜTÖRTÖK ÉJFÉLKOR zárulnak a kvaliszobák, Pénteken mindenki olvashatja az aktuális verseny TOPIC-jában, melyik versenyszobában áll rajthoz!
Figyelem! Ez nem a rajtsorrend, ez csak a szobákba kerülést dönti el! Így tehet az adott szobában akár pólból is indulhat majd a futamon az a versenyző aki nem tudott kvali időt felmutatni.
Figyelem! A versenyeken történt szabálytalanságot a bejelentés után a versenybíróság minden esetben megvizsgálja!
A bajnokság a fair játékról és egyértelműen a pontok gyüjtésérlől szól. Aki a legtöbb pontot gyűjti, az lesz a bajnok. Minden futamon az első helyezett kapja a legtöbb pontot és az utolsó helyezett kapja a legkevesebbet, viszont a TP pontok fordítva kerülnek kiosztásra, azaz az első helyezett kapja a legkevesebb TP pontot és az utolsó helyezett pedig kapja a legtöbb TP pontot. * lásd alább: TP pont bekezdésben!
A ponttáblázat az adott versenyt követően az eredménylisták összesítésével alakul ki. Több szoba esetén az eredménylista összevonódik, azaz az 1. szoba első 12 helyezettje egyértelműen azon futam összesített eredménylista első 12 helyezettje, a 2. szoba helyezettjei pedig értelem szerűen a 13. helyezéstől kerülnek be a táblázatba.
Az a versenyző, aki futam közben kiáll a boxba és ott várja meg a futam végét, az nem részesül sem Verseny, sem TP pontokban!
A számítás alapját mindig az aktuális szezon előtt közzétett pontábla adja.
A pontgyűjtés mellett a GT Karrier során a Technikai Pontok gyűjtése is szerepet kap. Ezen pontok segítségével növelhetjük autónk teljesítményét, ezáltal növelve sebességünket, gyorsaságunkat a többi pilótával szemben.
Fontos! A Technikai Pontokat a futamok során megszerezhető Versenypontokkal fordított arányban kapják a versenyzők !
Tehát az adott verseny után a legtöbb pontot gyűjtő versenyzők kapják a legkevesebb TP pontot, míg a ponttáblázat második felében végző gyengébb pilóták kapják a nagyobb TP értékeket. Ezzel ki egyenlítődnek az erőviszonyok, így a következő fordulóban a versenyzők közelebb lesznek egymáshoz, ezért élvezetesebb és sokkal szorosabb verseny alakul ki.
A TP pontok divíziónként kerülnek kiosztásra, ott is a divíziókat megfelezve, így például 4 divízió és divíziónként 14 versenyző esetén az alábbiak szerint alakul
Figyelem a következő példa csak minta, nem a valós értékekkel szemléltet!
4. Divízió Utolsó 7 Versenyző: 9 TP
4. Divízió Első 7 Versenyző: 8 TP
3. Divízió Utolsó 7 Versenyző: 7 TP
3. Divízió Első 7 Versenyző: 6 TP
2. Divízió Utolsó 7 Versenyző: 5 TP
2. Divízió Első 7 Versenyző: 4 TP
1. Divízió Utolsó 7 Versenyző: 3 TP
1. Divízió Első 7 Versenyző: 2 TP
A TP pontok szezononként maximáltak lesznek, végleges összegük az aktuális szezon előtt közzétett pontáblában található meg.
Az a nevezett versenyző, aki valamilyen nem várt okból egy adott fordulón nem tud megjelenni, az az erőviszonyok fenntartása érdekében, a következő fordulóra az előző futamon legkevesebb TP pontot gyűjtő versenyzőkkel azonos TP értéket kap.
Felkészülő előfutamok
A soron következő szezon kezdetéig (az éppen véget érő illetve a majd kezdődő sorozatok között) a versenyzőknek lehetőségük van, hogy előfutamok során kipróbálják a választható autókat. Ezen versenyek segíthetik a pilótákat a döntésben, melyik autóval álljanak rajthoz a fordulókban. Az előfutamok időpontja és a hozzá kapcsolódó egyéb információkról a felkészülő betétfutamok lapon olvasható bővebb információ.
Minden nevezőknek az előfutamokon (legalább egy futamon) részt kell vennie, a többiekkel történő megismerkedés, illetve a barátfelvétel miatt. Továbbá a jelentkezőnek a fórum oldalon is szükséges a megjelenése (hozzászólása) jelentkezésének "érvényesítése" céljából, ezzel jelzi, hogy nevezése korrekt és valós.
Az aktuális szezon versenyinek csoportbeosztása a kvaliszobában megfutott nevezési idők alapján alakul ki.
Figyelem! Fix időre kiírt rangsoroló (kvalifikációs) verseny nincs. A kvalifikációt mindenkinek az adott sorozat adott versenyeire kiírt pályán, és online módban kell lefutnia, amit a GTKarrier Klubszobájában létrehozott kvali szobákban kell megtenni. Az elért eredmények alapján kialakuló lista a futamok elött a fórumban kiírásra kerül!
Az adott sorozatban a csoportbeosztásokat a kvlai szobákbnan megfutott időeredmények alapján kialakuló ponttáblázat adja. Ennek megfelelően az első 12 legjobb idő alapján alakul ki az 1. szoba illetve a következő 12 pilóta alkotja a 2. csoportot és így tovább.
A versenyszoba nyitása 19.00 órakor történik. A bemelegítés után a versenyek kezdési időpontja 19.45. Ekkor indul a verseny elötti qvalifikáció majd a verseny.